+36-1-460-4481

SZITU KONF – Színháztudományi Konferencia meghívó

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a SZITU KONF – Színháztudományi Konferencia az ELTE Eötvös József Collegiumban. A rendezvény célja, hogy a színháztudománnyal elhivatottan foglalkozó hallgatóknak (BA, MA, DLA, PhD) lehetőséget biztosítson egy, az érdeklődésük középpontjában álló témában folytatott kutatás eredményeinek bemutatására. Nagy örömünkre szolgál, hogy már az első alkalommal az ország több egyeteméről jelentkeztek az előadók és változatos prezentációjukkal színesítik majd a konferencia programját.

A rendezvény időpontja: 2016. november 11–12. Helyszín: Borzsák-könyvtár (1118 Budapest, Ménesi út 11-13).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A konferencia programja itt tekinthető meg: A SZITU KONF – Színháztudományi Konferencia programja

A konferencia programfüzetét itt olvashatja el: SZITU KONF Programfüzet