+36-1-460-4481

Tehetségtábor

 Az ELTE Eötvös József Collegium összetett szakmai és szabadidős program keretében évről évre januárban olyan középiskolás diákokat hív meg egyhetes „táborozásra”, akik az OKTV és egyéb szakirányú versenyeken kiemelkedő helyezést nyertek el, illetve akiket a szakok szerint szerveződő tanári egyesületek és tanár kollégák ajánlanak és az adott tanévben a 12. évfolyamon tanulnak, érettségi előtt állnak. A rendezvény célja, hogy a tehetségüket már bizonyított diákokat a tudomány számára szórakoztató programok szervezésével is megnyerjük, és – az augusztusi felvételik, a híres collegiumi „fejkopogtatás” előkészítéseképpen – biztosítsuk az ELTE és az Eötvös Collegium tagsága számára a színvonalas utánpótlást.

Az Eötvös Collegium műhelyeinek megfelelő 17 szakterület szerint (angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, latin nyelv, magyar nyelv- és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem) közel 50 középiskolás diák táboroztatása valósulhat meg jobbára január utolsó vagy az azt megelőző hetében. A délelőtti foglalkozások helyszíne az ELTE Eötvös József Collegium (Ménesi út 11–13.) szemináriumi szobái. A diákok iskoláinak igazgatói a tehetséggondozás célját támogatva a résztvevőket egy hétre felmentetik az iskolai kötelezettségeik alól.

A diákok meghívását a következőképpen készíti elő, illetve bonyolítja le a Collegium. Az igazgató felkéri a Collegium növendéki hálójához tartozó közel 700 egykori collegistát, a Collegium tanárait és a teljes diákságát, hogy tegyenek javaslatokat, országosan hol, melyik középiskolában, a tanárkollégák közül kihez, illetve konkrétan melyik diákhoz érdemes fordulni. Ezt követően az Oktatási Hivatal honlapján hozzáférhető versenyeredmények (a versenyző, a felkészítő tanár és a középiskola neve) adatait is felhasználva évente csaknem 110 címre küldjük ki az igazgatói felhívást és így kezdetét veszi a diákok jelentkezése.

A szakmai programok megvalósításában a Collegium műhelyei (műhelyvezetők, vezetőtanárok és műhelytitkárok), a szabadidős programok lebonyolításában az Eötvös Collegium Diákbizottsága és a műhelyek felsőbb éves tagjai működnek közre. Ezúton is köszönjük valamennyiük áldozatos és önzetlen munkáját.

Az eddigi táborokról tudósításokat érhet el a következő linkeken:
Élet és Tudomány 2013/4
Élet és Tudomány 2014/7
Élet és Tudomány 2015/12
Élet és Tudomány 2016/23
Élet és Tudomány 2017/35

Az eddigi táborok programjait letöltheti innen:

  1. Tehetségtábor (2013)
  2. Tehetségtábor (2014)
  3. Tehetségtábor (2015)
  4. Tehetségtábor (2016)
  5. Tehetségtábor (2017)

emet_logo_szines emmi_logo ntp_72_rgb