+36-1-460-4481

Közel, s Távol orientalisztika konferencia

KTK logóAz Eötvös József Collegium Orientalisztika Műhelye közvetlenül megalakulása után, 2009 őszén hívta életre a “Közel, s Távol” Orientalisztika Konferenciát. A rendezvény célja kezdettől fogva az volt, hogy az orientalisztikával elhivatottan foglalkozó hallgatóknak lehetőséget biztosítson egy, az érdeklődésük középpontjában álló témában folytatott kutatás eredményeinek bemutatására.

A kezdeti érdeklődéstől bátorítva a konferencia szervezői 2013-ban országos méretűvé bővítették a rendezvényt, melyen 2013 márciusában több mint ötven előadó és mintegy 120 hallgató vett részt. Az első és második konferenciák anyagából a műhely konferenciakötetet adott ki, míg a harmadik konferenciának külön kötetet szentelhettünk. Jelenleg a “Közel, s Távol” III. kötet lektori munkái folynak. A konferencia résztvevői 2013 őszén megalakították a Közel, s Távol Kört.

A konferencia facebook oldala (képekkel és az előadások absztraktjaival)
Minden észrevételt örömmel fogadunk a kozelstavol@gmail.com címen!

A “Közel, s Távol” című kötetek elérhetőek az alábbi linkeken keresztül:

A korábbi konferenciák programjai elérhetőek itt:

A VII. Közel, s Távol konferencia programja és absztraktfüzete megtekinthető a linkeken keresztül.