+36-1-460-4481

ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem

2014

2014. július 8 – 13.

2014-ben – már hagyományőrző jelleggel – július 8. és július 13. között negyedik alkalommal rendezte meg az ELTE a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének 2014-es programsorozatát.

A program céljai továbbra is az, hogy a határon túli magyar hallgatók számára lehetőséget teremtsünk arra, hogy az ide érkező diákok az anyaországban anyanyelvükön képezhessék magukat tovább, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. A szakmai képzéseket színes kulturális programokkal tettük még változatosabbá és élvezetesebbé az ideérkező diákok számára.

A nyári egyetem a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is négy témában indult. A Humántudományi Szekció ez évi programjára minden eddiginél többen jelentkeztek, végül az összes 143 résztvevő hallgató közül 32 fő diáknak tudtunk lehetőséget biztosítani arra, hogy részt vehessen az előadásainkon.

A humántudományi szekció 2014-es év programja a következő volt:

„Közös halmazok”

2014. július 8., kedd
(Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13, 016-os terem)
Szakmai felelős: Laczkó Krisztina, EC Magyar műhely vezetője
13.30―14.30 Tátrai Szilárd: Funkcionális pragmatika („a nagy esernyőcsel”)
15.00―16.00 Laczkó Krisztina: Funkcionális szövegtipológia, az internet közvetítette szövegek „halmazai”

2014. július 9., szerda
(Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13, 018-os terem)
Szakmai felelős: Győri Róbert, EC Mendöl Tibor Földrajz- és Földtudományi műhely vezetője
9.00 – 10.30: Győri Róbert: Tudomány – politika – tudománypolitika. A magyar földrajztudomány a két világháború között és az 1950-es években.
11.00 – 12.30 Csuta Virág Regina: Az informatika, a földrajz és a társadalomkutatás metszetei, a digitális térképezés lehetőségei a társadalomtudományokban
12:30 – 14:00 – ebédszünet
14.00 – 16.00 Lukács Tamás: Látogatás és gyakorlat az ELTE ásványtárban

2014. július 10., csütörtök
(Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13, 016-os terem)
Szakmai felelős: Körmendi Tamás, EC Történész műhely vezetője
8.30 – 10.00 Körmendi Tamás: A történettudomány és a filológia közös halmazaiból: krónikakutatás és történeti rekonstrukció
10:30-12:00 (Felkérendő előadó): A történettudomány és a régészet közös halmazaiból
12:00 – 13:30 – ebédszünetű
13.30―14.30  Ildikó Szegedy-Maszák PhD (tiszteletbeli konzul, Kolumbia): Részvétel a politikai döntéshozásban
16.00 órától központi program: a Szentkorona és az Országház megtekintése

2014. július 11., péntek
(Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13, 016-os terem)
Szakmai felelős: Boros Lili, EC Szlavisztika műhely vezetője és
Mészáros Tamás, EC Bollók János Klasszika-filológia műhely vezetője
8:30-10:00 Kálecz-Simon Orsolya: Identitásnarratívák metszéspontjában (20-21. századi horvát irodalom)
10:00-11:30 Selmeczi János: Műfajok orosz irodalmi tanulságai
11:30 – 13:30 – ebédszünet
13.30―14.30 Mészáros Tamás: Közös halmaz: Ókor a XX. században
15.00―16.00 Juhász Erika: Ancilla philologiae: informatika az ókortudományban

2014. július 12., szombat
(Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13, , 016-os terem)
Szakmai felelős: Vargyas Brigitta, EC Aurélien Sauvageot francia műhely vezetőtanára és Ludmann Ágnes, az EC Olasz műhely vezetője
9.30-11.00 Vargyas Brigitta: A frankofónia egykor és ma – egy nyelv, ami elválaszt és összeköt
11.00 -12.30 Kalmár Anikó: A frankofón Svájc
12:30 – 13:30 – ebédszünet
13.30 – 15.00 Ludmann Ágnes: Részhalmaz, az olasz kultúra sava-borsa: Émilia tartomány