EC Humántudományok Központ

Eötvös József Collegium Humán Tudományok Központja

A Collegium oktatóinak és hallgatóinak régi álma olyan kutatócsoportok létrehozása, melyek nemcsak témáiban törekszenek interdiszciplinaritásra, hanem egyszerre több feladatot kívánnak magukra vállalni:  így  a kutatás-szervezést, a fiatal tehetségek számára anyagi és publikációs lehetőség biztosítását, valamint más, elsősorban külföldi intézményekkel, egyetemekkel, szakkollégiumokkal egy közös tudományos igényű hálózat kiépítését.

Úgy gondoltuk, erre a legalkalmasabb a Collegiumon belül egy olyan kutatóközpontot létrehozni, mely képes befogadni a tudományos érdeklődés legszélesebb értelmében vett témáit. Kezdetben két kutatócsoportot indítunk: az egyik Média kutatócsoport néven a nyugati, így az angol, német és francia nyelvű sajtó Magyarországról írott cikkeit kívánja elemzésének fókuszába emelni, melynek célja kettős: egyrészt egy olyan adatbázis létrehozása, mely retrospektíve is elősegíti a nyugati sajtóban való tájékozódást – az elkészült adatbázis nyilvánosan elérhető lesz minden érdeklődő számára. Az elemzés másik része annak a – sajtó által kialakított, fenomenológiai, esetleg konstruktivista értelemben vett társadalomkép feltárása, mely azt kívánja megérteni, miért úgy alakult a történelem folyamán a magyar politikai – gazdasági – társadalmi élet bemutatása, ahogy. 

Az Orál história és Memória néven megalakított kutatócsoport célja pedig „a történelem én vagyok” mára szállóigévé vált jelmondata értelmében olyan interjúk készítése, melyek által feltárható, megérthető a magyar történelem, így a szocializmus ’70-es és ’80-as évekre kiélezett társadalmi emlékezet több aspektusa. A kutatás célja és értelme a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak – a legvidámabb barakk Magyarországának mai és akkori társadalomképének feltárása, mely hozzásegíthet minket ahhoz, hogy eddig kevésbé preferált szempontok szerint átlátható legyen az „elmúlt 20 év” történelmének politikai – társadalmi eseményei is. A kutatómunkát azonban nem kívánjuk kizárólag interjús technikával kitölteni, a népi írók, illetve más közírók műveit is górcső alá kívánjuk venni. A kutatás eredményeit nem csak tudományos igényű publikációkban tesszük közzé, hanem célunk a hanganyagokból egy olyan adatbázis létrehozása, melynek egy részét közkinccsé tesszük a téma iránt érdeklődőknek, illetve terveink között szerepel olyan filmek készítése, melyek nem csak a szakma számára tehetik érdekessé a kutatás eredményeit, hanem minden, a téma iránt érdeklődő ember számára.