+36-1-460-4481

Mendöl Tibor Földrajz–Földtudomány– Környezettudomány műhely

Műhelyvezető: GYŐRI RÓBERT
Műhelytitkár: LUKÁCS TAMÁS

A műhelyről

A régi Eötvös Collegium a földrajz és a geológia oktatásának kiemelkedő hazai műhelye volt. A XX. század első felében iskolázódott geográfus nemzedék legnagyobb alakjai a Collegium tagjai voltak, többek között Mendöl Tibor, Bulla Béla, Kádár László, Wallner Ernő, Major Jenő, a geológus Szádeczky-Kardoss Elemér és a mineralógus Mauritz Béla. A Collegium francia kötődésének is köszönhető, hogy a ’20-as, ’30-as évek magyar geográfiája (a korábban meghatározó német orientáció helyett) a francia emberföldrajz eszméi felé fordult; az emberföldrajzi iskola (mindenekelőtt Teleki Pál, Fodor Ferenc és Mendöl Tibor révén) a magyar geográfia egyik legnagyobb hatású irányzatává vált. A Collegium 1950-es megszüntetése a magyar földrajztudomány történetének is gyászos emlékű eseménye.

A régi Collegium geográfus szakvezető tanárai

Fodor Ferenc (1923-1939)
Bulla Béla (1939-1941)
Pais László (1941-1944)
Major Jenő (1946-1950)

Az 1957-ben újjászervezett Eötvös Kollégium a kezdeti időszakban kizárólag a bölcsészek előtt állt nyitva, és a hallgatók között később is csak elvétve akadt földrajz vagy geológus szakos. Érdemi változás az 1990-es évek végén következett be, amikor a Természettudományi Műhely keretei között újjászerveződött a földrajzi, földtudományi oktatás. 2002-ben alakult meg az önálló Földrajz-Földtudomány Műhely, amely a 2005-ös Mendöl centenáriumi évben felvette az egykori kitűnő kollégista nevét. A Műhely geográfus, földrajz tanár, geológus, geofizikus, csillagász, környezettudomány és környezettan tanár szakos hallgatókat fogadott (a BSc rendszerben: földrajz, földtudomány, környezettudomány alapszak), jelenleg 14 tagja van, akik számos díjjal, OTDK helyezéssel büszkélkedhetnek. Az elmúlt években a Műhely tanárai (többek között Győri Róbert, Kovács István, Beluszky Pál, Benda Gyula, Harangi Szabolcs, Kósik Szabolcs) félévenként 2 kurzust hirdettek meg, egyet a társadalomföldrajz, egyet pedig a geológia-természetföldrajz tárgyköréből.

A műhely oktatási rendszere

A “Bolognai oktatási rendre” való áttérés legfontosabb hozadéka, hogy a korábban széttagolt földtudományi képzést az ELTE-n két bemenő alapszak (földrajz BSc és földtudomány BSc) váltja fel, a korábbi szakok csak az MSc képzésben jelennek meg. A Collegium feladata ezzel együtt változatlan: a tehetséges hallgatók számára magas színvonalú és emelt követelményeket támasztó kurzusok szervezése, a hallgatók felkészítése a tudományos vagy a tudós tanári pályára. Mivel a BSc képzés által elvárt teljesítmény elmarad a korábbi egyetemi szakokon megkívántaktól, ezért e rendszerben a szakkollégiumokra nagyobb feladat hárul. A Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány Műhely képzési struktúrája is átalakult a BSc-MSc rendszernek megfelelően:

  • a BSc oktatásban részt vevő hallgatók számára félévenként két kurzust kínál, amelyek témájukban kapcsolódnak az egyetemi órákhoz, az ott megszerzett ismereteket szakszemináriumokon bővítik;
  • az MSc képzésben részt vevő hallgatók számára szemeszterenként szintén két kurzust hirdet meg, amelyek teljesítése már kifejezetten egyéni kutatómunkát igényel, a kutatói pályára való felkészülést segíti (angol nyelvű szakszemináriumok stb.)

A műhelyről és a tagokról további információk ezen a honlapon érhetők el.